Gyakori Kérdések

ELLEN® Termékekkel kapcsolatos kérdések

Hányszor javasolt a javulás érdekében az ellen® probiotikus tampon használata?

Az ellen® tampon hüvelyflórára gyakorolt kedvező hatása akár már a legelső használat után megnyilvánulhat. Néhány nőnél azonban csak három-négy egymást követő menstruáció alatti használat után észlelhető a probiotikus baktériumok pozitív hatása. A hüvely egészsége akkor javul a leginkább, ha minimum három menstruációi alkalmával, a menstruáció három napján, naponként három ellen® probiotikus tampont alkalmaz. Az ellen® tampont ugyanolyan rendszerességgel kell cserélni, mint bármely más, hagyományos tampont.

Hogyan fejtik ki hatásukat a tejsavtermelő baktériumok a probiotikus tamponban?

Az ellen® tamponban lévő probiotikus baktériumokat hordozóanyag védi, melyből a baktériumok csak testhőmérsékleten szabadulnak fel. Amikor a tampon a behelyezés után eléri a testhőmérsékletet, a hordozóanyag felolvad, és a probiotikus baktériumok felszabadulnak belőle. Körülbelül 90 perc szükséges ahhoz, hogy a probiotikus LN® baktériumok a tampon belsejéből felszabadulva eloszoljanak a hüvelyben és elérjék a hüvely nyálkahártyáját, ezáltal támogatva a hüvelyflóra egyensúlyát.

Válthat-e ki allergiát az ellen® probiotikus tampon?

Nagyon ritkán fordul elő bármilyen allergiás reakció. Az ellen® tampon magja 100%-os, nagy nedvszívó képességű viszkózból készül. A kihúzószál 100% pamut. A nem szőtt réteg felszíne 100% polipropilén. Az ellen® tampon környezetbarát, fehérítéséhez klórtartalmú vegyületet nem használtak

Teljes védelmet biztosít-e az ellen® probiotikus tampon a menstruáció alatt?

Igen, az ellen® tampon biztonságos, diszkrét és kényelmes védelmet biztosít a menstruáció idején. Válassza az igényeinek leginkább megfelelő ellen® tampont Az ellen® tampon három méretben kapható: ellen® Mini, ellen® Normal és ellen® Super. Minden ellen® tampon azonos mennyiségű LN® Lactobacillust tartalmaz. A különböző méretű tamponok nedvszívó képessége eltérő.

Hogyan kell használni éjszaka a probiotikus tampont?

A tampon éjszaka 6-8 órán át alkalmazható. Megvásárolható-e egészségpénztári kártyára az ellen® probiotikus tampon? Az ellen® tampon több egészségpénztári kártyával is megvásárolható, kérjük ellenőrizze az Egészségpénzári Ellenőrző Központ Kft. honlapján, vagy kérdezze meg Egészségpénztárát, hogy az Ön kártyájával megvásárolható-e!

Hogyan kell tárolni és meddig lehet használni az ellen® probiotikus tampont?

Az ellen® tampon probiotikus hatásának megőrzése érdekében a terméket közvetlen napfénytől, túlzott páratartalomtól és 25°C feletti hőmérséklettől óvni kell. Felbontás után a tampont száraz helyen, 2-25°C között kell tárolni. Amikor kivesz egy tampont a dobozból, hagyja a páramentesítő tasakot a dobozban, és tegye vissza rá a műanyag fedelet. Ennek segítségével az LN® probiotikum megóvható a nedvességtől. Az ellen® tampont a csomagolás alján található lejárati idő végéig használhatja. Ha ez ellen® tampont lejárati idő után alkalmazza, akkor lehetséges, hogy nem éri el a kívánt probiotikus hatást, azonban normál tamponként biztonságosan használható.

Hány darab tampon található az egyes kiszerelésekben?

Az ellen® tampon három méretben kapható: ellen® Mini – 14 db tampon/doboz ellen® Normal – 12 db tampon/doboz ellen® Super – 8 db tampon/doboz Minden ellen® tampon azonos mennyiségű LN® Lactobacillust tartalmaz. A különböző méretű tamponok nedvszívó képessége eltérő.

Mire való és hogyan kell használni az ellen tejsavas mosakodóhabot?

Az ellen tejsavas mosakodóhabot szappan, vagy tusfürdő helyett használhatja az intim területek külső részén zuhanyozás, fürdés, vagy bidén történő öblítés közben. Nyomjon egy diónyi méretű adagot a tenyerébe, gyengéden mossa meg vele a külső intim területeket, majd folyó vízzel öblítse le, végül száraz törölközővel törölje szárazra! Kizárólag a külső nemi szervek területén használja!

Minden nő használhatja az ellen tejsavas mosakodóhabot?

Igen, az ellen tejsavas mosakodóhabot minden nő használhatja az első menstruációtól. Használata megakadályozza a külső intim területeken a kellemetlen szagokat, a bőr és nyálkahártya irritációját.

Hány éves korban lehet elkezdeni az ellen tejsavas mosakodóhab használatát?

Az ellen tejsavas mosakodóhab már az első menstruáció idején használható. A menstruáció általában 12 éves kor körül jelentkezik. A hormonális változások hatására az intim területek nyálkahártyája átalakul, élővé válik és a kialakuló ciklus során a váladék és a kellemetlen szagok megjelenése is elkezdődhet. A mindennapos intim higiéniára szolgáló ellen tejsavas mosakodóhab segít megőrizni az intim területek természetes egyensúlyát, egésznap frissnek és magabiztosnak érezheti magát.

Az ellen tejsavas mosakodóhab használható minden nap?

Az ellen tejsavas mosakodóhab, a benne lévő tejsav miatt megőrzi, vagy visszaállítja az intim területek természetes savasságát. A zsályaolaj csökkenti a bőr és nyálkahártya irritációját és semlegesíti a kellemetlen szagokat. Mivel a termék bőrgyógyászatilag tesztelt, természetes és környezetbarát termék, nem tartalmaz szappant, illatanyagot és parabéneket, mindennapos használata is biztonságos.

Milyen hatásai vannak az ellen tejsavas mosakodóhabnak?

Használata megakadályozza a kellemetlen szagokat, a bőr és nyálkahártya irritációját, melyet a benne található zsályaolajnak köszönhet. Tejsavtartalma pedig segítséget nyújt a baktériumflóra helyreállításában, az intim terület természetes állapotának fenntartásában, az ápolt bőr megóvásában.

Használható-e az ellen® probiotikus tampon menstruációs időszakon kívül is?

Elméletileg semmi nem szól a tampon menstruációs időszakon kívüli használata ellen. A tampon maga nem ártalmas, a benne lévő probiotikumnak semmilyen káros hatása nincs, mivel összetétele megegyezik a szervezetben eleve jelenlévő jótékony baktériumokkal és túladagolni sem lehet. A gyakorlatban azonban, ha a tampont – és ez minden más tamponra vonatkozik, nem csak az ellen® probiotikus tamponra – száraz hüvelybe helyezik be, az esetlegesen fájdalommal járhat és sérülhet a nyálkahártya. Kérjük, konzultáljon nőgyógyászával!

Miben más az ellen tejsavas mosakodóhab?

Az ellen tejsavas mosakodóhab hasonlóan a többi tejsavas mosakodóhoz tejsavat tartalmaz. Ugyanakkor nem tartalmaz illatanyagokat és egyéb olyan kémiai összetevőt (ún. parabéneket), melyek károsan befolyásolhatják a külső intimterületek állapotát. Összetevői és aktív hatóanyagai, mint a tejsav és a zsályaolaj természetesek és környezetbarátok.

Használható-e az ellen tejsavas mosakodóhab terhesség alatt?

Igen, mivel az ellen tejsavas mosakodóhab bőrgyógyászatilag tesztelt, természetes és környezetbarát termék, illatanyag- és parabénmentes.

Miért van az ellen® probiotikus tampon fémdobozban?

Az ellen® tampon probiotikus hatásának megőrzése érdekében a terméket közvetlen napfénytől, túlzott páratartalomtól és 25°C feletti hőmérséklettől óvni kell. A fémdobozos csomagolás megvédi a terméket a káros hatásokkal szemben. Amikor kivesz egy tampont a dobozból, hagyja a páramentesítő tasakot a dobozban, és tegye vissza rá a műanyag fedelet. Ennek segítségével az LN® probiotikum megóvható a nedvességtől.

Hosszú éveken keresztül tusfürdőt, vagy hagyományos szappant használtam az intim területek tisztítására, mégsem volt semmilyen problémám. Tényleg érdemes váltanom egy női mosakodó termékre?

A szappannak, legyen bármilyen magas a pH-értéke (lúgos), nagyon távol áll a hüvely természetes környezetének kémhatásától. Az ilyen és hasonló termékek károsak a hüvely természetes savas védőrétegére, ami a káros baktériumok elleni védelmet hivatott biztosítani. Az ellen tejsavas mosakodóhab pH-értéke megőrzi az intim területek természetes savas kémhatását. Az intim területek megfelelően alacsony, savas kémhatása ellenállóbbá teszi a külső és belső nemi szerveket bakteriális és gombás eredetű fertőzések ellen.

Milyen gyakran kell az ellen® probiotikus tampont cserélni?

A tampont rendszeresen kell cserélni. A gyakoriság a tampon nedvszívóképességétől és a menstruációs vérzés intenzitásától függ. Mivel a menstruációs vérzés mennyisége a menzesz időtartamán belül is változik, javasoljuk, hogy a vérzés intenzitásának megfelelő nedvszívó képességű tampont válasszon. Általában a lehető legkisebb méretű tampon használata javasolt. A vérzés erősebb a menstruáció kezdeti szakaszában, ezért olyan nedvszívó képességű tampont válasszon, melyet körülbelül 3–6 óránként kell cserélni. Ahogy a vérzés fokozatosan csökken, használjon olyan kisebb nedvszívó képességű tampont, amit ugyanolyan gyakran kell cserélni. A tampon éjszaka 6–8 órán át alkalmazható. A különböző nedvszívó képességű ellen® tamponok megfelelő védelmet nyújtanak a menstruáció különböző fázisaiban. A menstruáció végén mindig vegye ki az utolsó tampont.

Meddig őrzi meg szavatosságát az ellen tejsavas mosakodóhab?

Az ellen tejsavas mosakodóhab szavatossági idejét felbontástól számítva 6 hónapig őrzi meg.

Mi az a tejsav?

A tejsav egy olyan folyadék, ami a természetes savas környezet biztosítása érdekében természetes körülmények között is termelődik a szervezetben, például a külső nemi szervek nyálkahártyáját alkotó hüvelyflórában élő jótékony (ún. tejsavbaktériumok) baktériumok által. A tejsav alacsony pH értékű savas közeget biztosít, ami segít kialakítani a hüvelyflóra tökéletes egyensúlyát. A hüvelyben megtalálható ”jó” és ”rossz” baktériumok ilyenkor egyensúlyban vannak egymással, ami az intim zónát bármilyen fertőzéstől megvédi. A tejsavbaktériumok (lactobacillusok) szaporodását is elősegíti a savas (alacsony kémhatású) környezet. Az ellen tejsavas mosakodóhab természetes tejsavat tartalmaz, ugyanazt a molekulát, amit természetes körülmények között a szervezet is előállít.

Mi az a zsálya olaj?

Az orvosi zsálya a Földközi-tenger partjáról származó, Európában több száz éve használt gyógy- és fűszernövény. Összetevői közül az illóolaját külsőleg, nyálkahártya gyulladások és irritációk megszüntetésére és dezodoráló hatása miatt használják.